



A fegyverek is ugyan olyan emberek, mint mások, csak képesek fegyverré változni.
A fegyver fegyverként értelemszerűen egy fegyver alakját veszi fel, például: egy hatalmas fejű buzogánnyá változik vagy asszaszin karommá vagy szekercévé, stb. A fegyvert ilyenkor a fegyvermestere forgatja, ő harcol vele. Csakhogy nem tudja akármilyen fegyvermester forgatni őket. Minden fegyvernek megvan a lelki társa, párja: csakis ő tud hatékonyan küzdeni vele. Mivel ilyen elég kevés van, ezért általában a fegyverek hűségesen kitartanak a fegyvermesterük mellett és ugyan ez fordítva is igaz.
A többiek meg egyébként fel sem bírják emelni, vagy égeti a kezüket, esetleg tudják használni, de csak tök felszínesen, ilyesmik.
A fegyver fegyverként egyébként felerősíti a mestere lélekenergiáit: úgy működik, mint a gitárhoz az erősítő.
A fegyver feladata egy ilyen párosban, egyrészt hogy segítse a fegyvermesterét (engedelmeskedjen neki, biztassa, stb); másrészt hogy akár az élete árán is megvédje. Cserébe a fegyvermesterének az lesz a feladata, hogy 99 démontojássá változott romlott lelket és egy boszorkány lelkét szerezzen meg vele, és ezeket meg tudja enni a fegyver (a fegyverek imádják ezeknek az ízét), és így halálkaszává változhasson.
A fegyvereknek két típusa van: a kaszák és az árnyékfegyverek. Az elnevezés ne tévesszen meg senkit!
Kaszák: Hogy úgy mondjam: Európai fegyverek. Tehát kardok, kalapácsok, pisztolyok (amik a fegyvermesterük lélekenergiáját lövik ki töltényként), stb. Az ilyen típusú fegyvereket a szimpla fegyvermesterek forgatják.
Árnyékfegyverek: Hát, ezek meg japános fegyverek. Tehát yarik, dobócsillagok, stb. Az ilyen típusú fegyvereket a fejvadász fegyvermesterek forgatják.
A
halálkaszák pedig a kaszák és az árnyékfegyverek továbbfejlődött formái. Sokkal erősebbek, de Halálkasza karaktert senki nem indíthat.
A fegyver extra stuffjai nagyban függnek egymástól. Node részletesebben:
Extra képesség: Ezek szervesen kapcsolódnak ahhoz, hogy milyen fegyverré tud változni. Például egy mesterlövész puska extra képessége az lehet, hogy emberi formájában is képes nagy távolságokra pontosan ellátni. Általában kasza típusú fegyvereknek van ilyenjük.
További fegyveralakok: Minden fegyver rendelkezik legalább egy fegyveralakkal. Ha több van neki, akkor azt két módon szerezhette: vagy már így született, hogy többet is örökölt, vagy magába olvasztott egy másik, előtte legyőzött fegyvert. Ilyenkor az ő támadását is megszerzi, ha volt neki olyan. Általában árnyékfegyvereknél fordul elő.
Elementális támadás: Képes valamilyen elementális erőt kibocsátani magából támadás közben. Például villámokat szór vagy az árnyékával is támad vagy földtüskéket idéz, stb.
Ezek a képességek nem csak fegyveralakban, hanem emberként és félig átalakulva is működnek!
A fegyver emberként egyébként tök átlagos embernek tűnik. Ugyan úgy eszik-iszik, vannak szükségletei, lehet alkoholista, tehát tök ember. Ilyen formájában sokkal sérülékenyebb is, mintha tényleg sima ember lenne.
A fegyver köztes átmenete amikor még emberi, de egyes részei már átváltoznak fegyverré. Például a karja már egy kasza pengéje, stb. Így fegyvermester nélkül is tudnak harcolni, csak baromi gyengék. Tök sebezhetőek az emberi részeik.
Azok a fegyverek, amik rátérnek a démonok útjára általában romlottak, és erkölcstelenek. Az első lépés ezen út felé, hogy megkóstolják egy emberi lélek ízét is. Jó úton haladnak e felé azok, akik szívesen telepednek rá forgatójukra; igyekeznek minél inkább a fegyvermesterük energiájából táplálkozni, stb.
Azok a fegyverek, amiknek a lelke démontojássá változott, ugyan úgy megőrzik a képességeiket, de onnantól nincs visszaút: az útjukat halál és fájdalom fogja övezni.
Remélem nem maradt kérdésed, sok sikert egy ilyen karakterhez! Ha mégis kérdeznél még, itt megteheted: